2014. március 21., péntek

Víz világnapja - Természettudományi kísérleti bemutató


A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtára nagy figyelmet fordít arra, hogy a humán műveltség elmélyítésének segítésén túl a gyermekek természettudományos érdeklődését kielégítő dokumentumokkal és programokkal is hozzájáruljon az iskolák, az iskolai könyvtárak munkájához. Ennek szellemében 2014. március 24-én hétfőn, a Víz világnapjához kapcsolódóan felső tagozatos osztályoknak is lehetőséget ad arra, hogy részt vegyenek egy másfél órás, három részfoglalkozásból álló természettudományos kísérleti bemutatón.
  
A másfél órás program az alábbi elemekből épül fel:
„I. Kísérleti bemutató ● 30 perc
Bemutató elsősorban fizikai, kisebb részben kémiai jellegű. Az eszközök, jelenségek látványosak, meglepőek, iskolai körülmények között alig, vagy egyáltalán nem találkozhatunk velük. A kísérleteket két demonstrátor végzi, közérthető és humoros magyarázó szöveggel kiegészítve, a közönséget is bevonva. A kísérletek – amelyeket részben hétköznapi, részben bonyolultabb, különlegesebb kivitelű alapanyagokkal és eszközökkel végeznek - életkortól, iskolai végzettségtől függetlenül élvezhetők és érthetők.
II. Interaktív kísérletezés ● 30 perc
Egyszerűbb, gyermekek által is elvégezhető fizikai, kémiai kísérletek, demonstrátorok felügyeletével. Az eszközök az asztalok mellett kézbe vehetők, kipróbálhatók. A kísérletezéshez elméleti segítséget nyújtanak, magyarázatot is fűznek demonstrátoraink személyes beszélgetés során. A részvevők a bemutatott jelenségek között találkozhatnak mechanikai, stabilitási problémákkal, hőtani, mágneses, optikai jelenségekkel és nem newtoni folyadékkal is.
III. Kreatív foglalkozás ● 30 perc – BDK Gyermekkönyvtár
Cartesius búvár modell készítése. A kreatív foglalkoztatás alkalmával a diákok demonstrátori felügyelet mellett elkészíthetik saját gyártású Cartesius búvárjukat. Megfigyelhető folyamatok: folyadékok áramlása, a Pascal-törvény, folyadékban fellépő erők, illetve forgatónyomatékok.“

Iskolánk is jelentkezett a programon való részvételre. Köszönjük, hogy a gyermekkönyvtárosok felhívták figyelmünket a lehetőségre! Várjuk az érdekes kísérleteket!

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése