2017. március 16., csütörtök

Könyvtármozi II.


Könyvtármozi I.

Rum is bekapcsolódott a könyvtármozi program sorozatba. Négy előadás és a hozzájuk kapcsolódó filmvetítés várja az érdeklődőket.
Első alkalom, 2017. március 13-án volt. Boros Ferenc filmes szakember tartott előadást: " Az irodalom és film kapcsolata" címmel, melyen a rumi általános iskola 8. osztályos tanulói vettek részt.
Ranódy László: Árvácska (1976) című filmét vetítettük le, mely Móricz Zsigmond regénye alapján készült.







További cikkek:
https://www.facebook.com/Vas-Megyei-K%C3%B6nyvt%C3%A1rell%C3%A1t%C3%A1si-Szolg%C3%A1ltat%C3%B3-Rendszer-1329062107108028/?hc_ref=PAGES_TIMELINE

Könyvtármozi

"A Berzsenyi Dániel Könyvtár által működtetett Vas Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer a megye 201 településén biztosítja a rendszeres könyvtári szolgáltatást és olyan könyvtári kötődésű programok szervezését, melyek hangsúlyos eleme az olvasás- és könyvtár népszerűsítés mellett helyi közösségek szervezése, összetartása, a kulturális értékekre való figyelemfelhívás.

E törekvés részeként az Informatikai és Könyvtári Szövetség támogatásával indult útjára 2015-ben a KönyvtárMozi elnevezésű projekt, melynek célja, hogy a mozival nem rendelkező kistelepülések lakói is átélhessék a mozizás közösségi, filmklubszerű élményét. A projekthez két ütemben tíz vasi település kapcsolódott.

2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt pályázat lehetőséget kínált egy olyan komplex, többrészes programsorozat tervezetének kidolgozására, amely négy csomópontot kiemelve, a kiválasztott alkotások vetítését követő, filmes szakemberek által koordinált beszélgetéssel ad betekintést a magyar filmtörténetbe.

A Berzsenyi Könyvtár sikeres pályázatának eredményeként 2017 januárja és 2017 decembere között a megye kilenc településén (Gór, Hegyfalu, Ikervár, Kemenesmihályfa, Pinkamindszent, Rum, Szentpéterfa, Torony, Vasszécseny), összesen 36 alkalommal kerül sor a pályázati programhoz kapcsolódó vetítésre. "

Forrás: http://szombathelyi7.hu/hirportal/kultura/9076-konyvtarmozi-vas-megyeben
            http://www.konyvtarmozi.hu/jelentkezok.aspx

Nemzetközi könyvajándék nap



Február 14. Valentin nap mellett, sok iskolai könyvtár is készült erre a napra.

Ki mit tervezett? Kinek milyen ötletei voltak erre a napra?

 Ötletadás a jövő évre:

2. ajándékozz könyvet az iskolai könyvtárnak akció (dezideráta alapján)

3. az iskolai könyvtár (az osztályfőnök ....) (kölcsön)ajándékot ad minden osztálynak az első órára 

4. könyvelhagyó akció

5. testvériskola könyvtárának ajándékozunk

6. egy hátrányos helyzetű iskolai könyvtár számára ajándékoz az iskolai könyvtár

7. Az iskolai könyvtár a helyi döntéshozóknak, (oktatás)politikusoknak ajándékoz könyvet (pl.: Guideline-t)

8. Szív küldi szívnek, hiszen ez Valentin nap is (az iskolai könyvtár közvetítést vállal valódi könyvajándékokat, vagy a könyvtárból kölcsönözhető könyveket anonim vagy nevesítve, pár soros üzenettel vagy versidézettel vagy anélkül)





November-december



 Az adventi négy hétvégén a rumi Fűtőházban volt gyertyagyújtás, a karácsonyi várakozás jegyében. A könyvtárban két programra vártuk az érdeklődőket.

-   2016. november 25-én (pénteken) délután a könyvtárban a gyerekek Adventi koszorút köthettek, a kora esti időpontban a felnőttek is bekapcsolódhattak az adventi készülődésbe.

- 2016. december 21-én a karácsonyi kézműves foglalkozáson kipróbálhatták kézügyességüket az érdeklődők.

 




Szeleburdi vakáció

Bálint Ágnes kedvelt mesefiguráin túl regényei, azokból létrehozott filmek szereplői sokak emlékezetében élnek. A mai gyerekek számára is érdekesek történetei. Ilyen a Szeleburdi család vakációját bemutató alkotás is.



Bálint Ágnes kiállítás




A Móra Kiadó és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár együttműködve Rumba is eljuttatta Bálint Ágnes emlékét őrző kiállítást. 2017. február 6-tól 2017. február 22-ig tekinthették meg az érdeklődők, s vehettek részt a mesefoglalkozásokon.
A Vecsés város támogatásával megvalósult kiállítást az óvodás és kisiskolás közönség számára hozták létre, így ennek megfelelően játékos és szórakoztató volt. A kiállítás tablókat és tárgyakat tartalmazott, s minden tablóhoz kapcsolódnak tárgyak, feladatok. Így a legfiatalabb olvasók játékokon, közös vetítésen keresztül ismerkedhettek meg Bálint Ágnes mesehőseivel.  A program  a kisebb és nagyobb gyerekeknek, sőt a felnőtteknek is tartalmas nyújtott élményt. 











További cikkek:
 http://szombathelypont.hu/programok/eloadaskiallitas/balint-agnes-emlekkiallitas.7231/
 https://www.facebook.com/Vas-Megyei-Könyvtárellátási-Szolgáltató-Rendszer
 https://www.facebook.com/vasnepe.hu/posts/10154812863827700
 www.vaol.hu/kultura/bekukucskaltunk-manocska-tokhazaba-balint-agnes-emlekkiallitas-nyilt-a-berzsenyi-konyvtarban-1803988