2018. február 27., kedd

Sok új könyv jut el a Vas megyei falvakba



"2013-ban mérték a megyékben, hogy száz olvasóra hány kölcsönzött kötet jut, Vas megye az első volt, és azóta is tartja magát, minden évben benne van az első háromban, pedig kicsi a megye, és viszonylag kicsi a könyvtár más nagyobb városokéhoz képest.
A könyvtár forgalmáért nemcsak Szombathelyen dolgoznak sokat, hanem vidéken is: a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 201 településen 90 ezer 742 embert lát el, és ezek között 136 községben mindössze átlagosan 500 ember lakik. A kistelepüléseken 2013-ban 193 ezer 735 kötetet vittek ki az olvasók, 2017-re folyamatosan emelkedett ez a szám, elérte a 210 ezret. A szakemberek nagyon büszkék erre, mert azt mutatja, nem hiába folytatnak mindennapi csatát az olvasókért, és azt is, hogy a nyomtatott dokumentumok nem szorulnak háttérbe.
Amikor 2013-ban elindult a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer, a rendelkezésre álló forrás 80 százalékát költötték dokumentumbeszerzésre, vagyis 31-32 ezer könyvet, CD-t, DVD-t vásároltak a községi könyvtárak számára. 2014–17 között a keret 30-35 százakékát költötték a kistelepülési könyvtárállományok megújítására, évente 15-16 ezer új kötetet vásároltak. Németh Tiborné Takács Hajnalka csoportvezető, térségi koordinátor úgy fogalmaz: nagy összegnek tűnik, ha azt mondjuk, 40-45 ezer forintot fordítunk évente arra, hogy a Vas megyei községek könyvtáraiban új könyvek legyenek, de ha visszaosztjuk a 201 településre, látszik, hogy egy falura csak 230 ezer forint jut egy évben. Nagy felelősség az elköltése, a munkát jó pénzügyi szakemberek segítik, és közbeszerzés útján választják ki mindig azt a céget, amely a legtöbb kedvezményt adja a dokumentumok megvásárlásához.
– Az az elvünk, hogy nem veszünk meg mindenhova mindent, hanem mindenhol van egy bőséges alapkínálat, a speciális igényeket pedig könyvtárközi kölcsönzés útján teljesítjük – hangsúlyozza Németh Tiborné. – Ha valaki Kemenesmihályfán vagy Vasszécsenyben bemegy a könyvtárba, hogy a boszorkányperekről szeretne olvasni, a könyvtáros kolléga azt mondja, ez itt nincs meg, de meghozatjuk. Sok múlik a kistelepüléseken dolgozó kollégákon: senkit nem engednek el úgy, hogy meg ne szereznék neki, amit keres, legyen szó akár 1962-es méhészeti szakkönyvről vagy fejlesztő óvodapedagógiáról.
A könyvtárközi kölcsönzés módszere jól bevált, csak Szombathely környékén 1408 dokumentumot kértek az utóbbi egy évben a Berzsenyi Dániel Könyvtárból.
A gazdaságosság másik eleme több évtizedes hagyomány: a kihelyezett könyveket cserélik, ha végigolvasták az egyik helyen, átviszik máshová. A csereállományban 70 ezer folyamatosan vándorló darab van az új (egy-két éve megjelent) dokumentumok között. Hogy mennyire éri meg pénzt ölni a könyvekbe, amikor sokan a Gutenberg-galaxis végét kiáltják, arra a a statisztikai mérőszámok adnak pozitív választ. A Vas megyei kistelepüléseken 2013-ban személyes használatban 183 ezer dokumentum volt, 2017-ben pedig 196 ezer.
Emögött rendezvények, vagyis jelentős szervezőmunka is áll. 2013-ban a könyvtár szervezésében 1059 programot tartottak
a falvakban 23 ezer résztvevővel; 2017-ben 1669 rendezvényre összesen 41 ezer ember volt kíváncsi. Ez nem egyszerűen emelkedés, hanem a könyvtári programok iránti érdeklődés megkétszereződését mutatja, és azt, hogy a könyvtár közösségszervező erőt is magáénak mondhat.
Az olvasókat most a törökök, a háremek világa érdekli, sok ilyen témájú könyvet kölcsönöznek, továbbra is vezető helyen állnak a skandináv krimik, nagy rajongótábora van a Trónok harcának, a történelmi regényeknek, és népszerű az angol középkor, a vámpírok világa is. Nyáron egyértelműen az útikönyveké a figyelem.
A gyermekirodalomban Az ágról szakadt Tóbiás című meseregényt keresik sokan, amelynek Vas megyei vonatkozása is van: a celldömölki származású Pacskovszy Zsolt író fordította."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése